Csipesz és Cirok identitásproblémái

részlet a tegnapi chattelésünkből...:

15:04


Dorozsmai-Szabó: hát ez kész...

15:05 már régóta akarok írni csipeszről meg cirokról egy mesekönyvet, de ma biztos lettem benne!

hihetetlen a ciróka...

15:06 eljön velünk a boglárkán, át a sáfrányba, ha mi gyorsítunk akkor ő is, na persze nem olyan gyorsan azért, hogy ne legyen feltűnő

15:07 órákig várakozunk rá csippel, mire őfelsége méltóztatik minket utolérni...aztán jön egy kutya,...engem a szívbaj kerülget

15:08 cirok felrohan a fára...ujabb várakozás követ kezik, mire méltóztatik lefáradnni a veszély elmúltával

15:12 aztán ,mivel egy kis identitás problémája van(ami alól csipp sem kivétel)nem tudja , hogy macska-e vagy kutya...azt hiszik mindketten, hogy testvérek ígyaztán

15:13 cirok abban sem biztos, hogy kitől kell félni és kitől nem...kicsit össze van zavarodva, mert mikor jött egy macska , akkor is felrohant egy fára...

15:14 csipesz, pedig nagyon örült a másik cicának.

15:15 Szóval nem csak azt hiszik ők ketten, hogy testvérek, hanem azt is, hogy valamilyen másik fajhoz tartoznak, és ez a faj mind a kutyáktól, mind a macskáktól és egyéb más élőlénytől kell, hogy féljen....

Szeretlek...épségben hazaértünk mindannyian!

15:17 én: itt vagyok

15:18 jaj most olvastam

hát ez nagyon vicces!

15:19 megkaptam az sms-edet is!

:D

:P

15:20 Dorozsmai-Szabó: nem lehet itthon hagyni cirokot a sétából, hiszen ő is kutya, kikéri magának, hogy ha az egyik jöhet ő miért nem...

én: fel lehet rakni a blogra

15:21 hát, ezek ilyenek :)

el kell mélyíteni bennük az identitást

Dorozsmai-Szabó: csak sztem azon töri a fejét, hogyha csipp tud púpos háttal nyújtózkodni, akkor miért nem tud a tetőn át jönni a sétába....

én: :)

15:22 Dorozsmai-Szabó: annyira cukrok...

mikó jössz meg este?

15:23 én: hát nemtom...

a filmes álom ma válik valóra...

Akik még nem tudnák, az egyik kedvenc sorozatom az Elnök emberei volt (The West Wing), amit anyukámmal néztem rendszeresen, még évekkel ezelőtt. Külön hangulata volt annak, amikor későn este, 11 körül elkezdődött... sejtelmes dobpergés, amerikai zászló, fehér ház a ködben...:

A sorozat realista és idealista volt egyszerre, sok szálon futó, bonyolult politikai játszmák és etikai kérdések boncolgatása, jól megkomponált jellemrajzok ugyanúgy benne voltak... ezért is szerettem. Közben pedig valahogy elkezdtem jobban megérteni az amerikai "néplelket", amit addig olyan kritikusan szemléltem.

Aztán teltek-múltak az évek, míg egy éve egyszercsak figyelmes lettem egy hírre, miszerint Hillary Clinton visszavette első veresége után a vezetést az előválasztásokon. Elkezdtem beleásni magam a kampányba, megismertem a jelölteket és rögtön lettek kedvenceim mindkét oldalon. A republikánus Mike Huckabee (baptista lelkész és basszusgitáros) mellett persze felfigyeltem az amerikai néppel együtt én is Barack Obamára. Azontúl, hogy fekete (nekem valahogy mindig szimatikusak voltak a feketék, igaz közelről nem sokat ismerek...), az egész személyisége nagyon szimpatikus lett. Most olvasom John White könyvét a jó vezetőről (Nehémiás történetén keresztül), és rájöttem, hogy miért lett Obama nekem is meg olyan sokaknak annyira szimpatikus: mert olyan vezető, aki nagyon tudja lelkesíteni a népet, és ez kampánya kezdetétől fogva talán a legfontosabb motívum volt. Egyszerű jelszavak tudtak hitelesen hangzani a szájáról, mint "hope", "change", vagy "yes we can".

Nagyon izgalmas volt az is, hogy láttam szinte megelevenedni a sorozatot, ahol a fiatal, szinesbőrű (csak épp latin-amerikai), demokrata Santos vetélkedett idősebb, fehér republikánus kihívójával - vagyis McCain-nel:

Végül, pedig megtörténik az, ami eddig csak filmen: egy szinesbőrű férfi győzött a választásokon.

Ma pedig beiktatják Barackot, aki az utóbbi évtizedek legnagyobb népszerűségét tudhatja magáénak. Nem csak a feketék és a demokraták állnak mögötte, de 10-ből 6 republikánus is kedveli.

Adja Isten, hogy tényleg jó elnök lehessen, alázatban tudjon lenni az őt körülvevő nagy ünneplés ellenére, és tudjon elnökként (is) odaszánt, imádkozó keresztény lenni, aminek vallja magát. (Hozzáteszem, hogy de ne úgy, ahogy Bush, aki azt nyilatkozta, hogy Irak letámadásával kapcsolatos döntését is Istentől vette el.) Tehát Isten áldja Amerikát és Obamát! Még mindig a legütősebb videóval fejezem be, ahol a zenét rákeverték Obama egyik beszédére:

árnyrajz

Találjátok ki, kik vannak a képen! Az első megfejtő kap egy csokit, ha találkozunk!