Üdv nektek a napfényes Boglárka uccából!
Amint látható, mi nagyon élvezzük a téli szünetet,
az évvégét, a passzív és az aktív pihenést...
Nektek milyen a téli szünetetek? - írjátok meg kommentben!
Ja, és... BUÉK!!!
2008. december 31., szerda
és hogy mi se maradjunk le...
Üdv nektek a napfényes Boglárka uccából!
Amint látható, mi nagyon élvezzük a téli szünetet,
az évvégét, a passzív és az aktív pihenést...
Nektek milyen a téli szünetetek? - írjátok meg kommentben!
Ja, és... BUÉK!!!
in memoriam zsompor
a közepe már hiányzik, a tetejéből két sort már lerágtak,
de még mindig olyan jó belebújni...
mert ez egy igazi, nagyi-féle zsompor...
de még mindig olyan jó belebújni...
mert ez egy igazi, nagyi-féle zsompor...
Szabó-Márczy banzáj a Boglárkában!
Idén a mi lakásunkat tisztelte meg "jelenlétével" a Szabó-Márczy családi karácsonyozós banzáj. Miután mindenki a családban rajtunk kívül arra a következtetésre jutott, hogy a mi lakásunk lesz a legideálisabb helyszín az összcsaládi karácsonyozásra, finoman közölték velünk a tényt: nálunk lesz az idei banzáj. Még akkor is tántoríthatatlan maradt kedves családom eme elhatározásában, amikor "megfenyegettük" őket, hogy "de nekünk még karácsonyfánk se lesz!" :)
Így hát hozzánk jött a népes sereglet, és végre újra tele lett a Boglárka ucca 22! A dekoráció és a berendezkedés miatt bevallom, sokat izgultam, de nem kellett volna, hiszen a gyerekek érkezése után 1 perccel már semmi nem az eredeti helyén volt... Mindenesetre mindenki jól érezte magát, tanúskodjon hát erről egy kis fotóriport:
karácsonyi boglárka-dizájn 1.
Így hát hozzánk jött a népes sereglet, és végre újra tele lett a Boglárka ucca 22! A dekoráció és a berendezkedés miatt bevallom, sokat izgultam, de nem kellett volna, hiszen a gyerekek érkezése után 1 perccel már semmi nem az eredeti helyén volt... Mindenesetre mindenki jól érezte magát, tanúskodjon hát erről egy kis fotóriport:
karácsonyi boglárka-dizájn 1.
2008. december 29., hétfő
Az a csillag eljő hozzánk...
Jobb későn, mint soha, mi is küldjük végre e helyről minden távolba szakadt blogolvasó barátunknak és tesónknak karácsonyi üdvözletünket - sőt ajándékunkat! Az ajándékot volt, aki már megkapta kézzel fogható formában, aki pedig még nem, az is megkapja most! Igaz, egyenlőre még nem fogható, de ha letöltitek, kinyomtatjátok, kiírjátok, kivágjátok és belerakjátok, akkor máris kész lesz. Ez pedig nem más mint az "Eszter+Andris" szerzőházaspáros új karácsonyi maxi cd-je! 5 dallal, közte 3 Zámír-dallal... Újdonság, hogy Eszter dobol rajta itt-ott, és a borítót együtt csináltuk! (A borítót A4-es lapra nyomtassátok, ha van, sárgára, azon jobban mutat!)
Így néz ki egyébként:
2008. december 6., szombat
Kis esti pojén
Ahogy szerda este hazafele sétáltunk Eszterrel, egyszercsak kétségbeesve feljajdult. Én kérdő tekintettel néztem rá, mire ő végülis kibökte, hogy miért a nagy kétségbeesés. Eszébe jutott, hogy a blogba aznap sikerült az állatok elhelyezkedésének taglalásakor pontos j-vel írnia a gömbölyödést. Az Ige azt mondja, hogy sírjunk együtt a sírókkal, de valahogy ezen a ponton képtelen voltam erre a nemes cselekedetre. Sőt. Ehelyett inkább megmagyaráztam neki, hogy a V.A.L.B. (=Világ Aktuálisan Legnagyobb Baja) tulajdonképpen nem is baj:
- Dehiszen ezek igen különleges állatok, ők nem úgy csinálják, mint a többiek, ők pontos j-vel gömböjödnek!!!
***
Nahát, Eszter ezen fél órán át kacarászott, és határozottan a lelkemre csomózta, hogy feltétlenül írjam meg a pontos jés gömböjödést a blogunkba is.
Este aztán, amikor lefeküdtünk, csak annyit kérdeztem tőle: Összegömböjödsz velem pontos jével?
- Dehiszen ezek igen különleges állatok, ők nem úgy csinálják, mint a többiek, ők pontos j-vel gömböjödnek!!!
***
Nahát, Eszter ezen fél órán át kacarászott, és határozottan a lelkemre csomózta, hogy feltétlenül írjam meg a pontos jés gömböjödést a blogunkba is.
Este aztán, amikor lefeküdtünk, csak annyit kérdeztem tőle: Összegömböjödsz velem pontos jével?
2008. december 1., hétfő
"...elveszett, de megtaláltatott"
Sokan elképzelni sem tudják, hogy egy kutyus elvesztése milyen nagy szomorúságot okozhat az emberi szívben.
Nem lehet ezért őket hibáztatni, valamiért ezek az emberek nem annyira vonzódnak az állatokhoz, így azt a kötődést sem értik igazán, ami egy ember és egy állat között kialakulhat.
De talán olvasták Jack London: Vadon szavát, Éneklő kutyáját, vagy Eric Castner: Lessie-ről szóló történetét, és ilyenkor talán megéreztek valamit abból, ami összefűzte Backot és gazdáját, vagy Lessie-t a kisgazdájával. Amíg azonban az ember ezt nem éli át személyesen, addig nehéz is lesz megérteni ezt az érzést.
Amit azonban mindenki megláthat a következő történetből, az az, hogy Isten milyen hatalmasan cselekedett az életünkben újra, hogy nem hagyott el a fájdalom közepette, és, hogy még az ilyen "fentről" aprónak tűnő dolgunkkal is úgy foglalkozott, mintha nem lenne fontosabb dolga a világon, csak bennünket bátorítani, és vígasztalni.
Nem hittem volna, hogy az aggódásnak ilyen foka létezik, talán azért sem éltem át ehhez hasonlót eddig, mert még soha sem volt rám bízva egy ilyen kiszolgáltatott, mindenkitől bepisilő kis lény, akire nekem kellett volna vigyázni. És én elvesztettem őt.
Nagyon megijedtem az érzéseimtől, hogy egy kis állat miatt még enni is alig bírtam, és a könny nem apadt ki a szememből, mosoly nem volt az arcomon, és az aggódás miatt nem tudtam másra gondolni, csak arra: mi lehet ezzel a kis elveszett, elesett állattal, aki ráadásul megsebesült.
Aznap, mikor Csipesz eltűnt, és én már vörösre sírtam a szemem, Andris aggódva jött oda és azt mondta, felolvasom neked a Spurgeon mai ígéretét. Ez az Ige volt, az aznapi: "A ti szomorúságotok örömre fordul"
Nem tudtam örülni neki, nem tudtam hinni benne, csak álomba sírtam magam. Aggódva lestem a kert hátsó bejáratát és az első ajtót, hátha valahol felbukkan a kis kutyánk, de semmi. Tudtam, hogy az én felelősségem volt az egész, de haragudtam Istenre, hogy Ő előre látta mi lesz, és mégis megengedte. Ezért később szégyelltem magam, s aztán bocsánatot kértem a lázadásomért, majd
inkább próbáltam megérteni Isten hangját. S ekkor történt a csoda.
Pénteken a munkából hazajövet is csak sírtam és úgy éreztem, a szomorúság megfojtja bennem a Lelket, ez ijesztő volt, de akkor hirtelen a Szentlélek azt az Igét jutatta eszembe, hogy: "elveszett, de megtaláltatott".
Hirtelen libabőrös lettem, és valamiféle öröm futott végig a testemen....ez nem sokáig tartott, mert féltem a reménykedést követő nagyobb fájdalomtól, és leállítottam az érzéseimet.
Másnap tudtam először hangosan imádkozni érte, és Isten kezébe tenni őt.
Ez szombat volt. Mással kezdtem foglalkozni, a gondolataimat elterelni, de azért akárhányszor elmentem a terasz előtt, mindig kinéztem, nem jött-e haza. (ami egyébként lehetetlennek tűnt, mert soha nem mentünk ki vele arra, tehát nem ismerhette arról a haza felé vezető utat.) 14 óra körül ismét kinéztem, és láttam, hogy bejött a kertbe!
Nem hittem a szememnek, alig hittem, hogy ez tényleg valóság, hogy ez a 7 hónapos kis kutya, aki 2 hónapja lakik csak nálunk, hazatalált!
Átéltem valamit abból a csodából, abból az örömből, amit Isten egy elveszett gyermeke hazatértekor élhet át!
Hálás vagyok ezért az egész tapasztalatért, minden bánatával együtt!
Persze Ciróka is nagyon örült!
Csipesz első reakciója az volt, hogy behúzott füllel és farokkal a házába rohant, félve, hogy kikap a történtek miatt, de amikor érezte az örömömet és látta a könnyeimet, kimerészkedett, és letelepedett Cirok kosarába, Cirok pedig az ölébe kuporodott!
Nem lehet ezért őket hibáztatni, valamiért ezek az emberek nem annyira vonzódnak az állatokhoz, így azt a kötődést sem értik igazán, ami egy ember és egy állat között kialakulhat.
De talán olvasták Jack London: Vadon szavát, Éneklő kutyáját, vagy Eric Castner: Lessie-ről szóló történetét, és ilyenkor talán megéreztek valamit abból, ami összefűzte Backot és gazdáját, vagy Lessie-t a kisgazdájával. Amíg azonban az ember ezt nem éli át személyesen, addig nehéz is lesz megérteni ezt az érzést.
Amit azonban mindenki megláthat a következő történetből, az az, hogy Isten milyen hatalmasan cselekedett az életünkben újra, hogy nem hagyott el a fájdalom közepette, és, hogy még az ilyen "fentről" aprónak tűnő dolgunkkal is úgy foglalkozott, mintha nem lenne fontosabb dolga a világon, csak bennünket bátorítani, és vígasztalni.
Nem hittem volna, hogy az aggódásnak ilyen foka létezik, talán azért sem éltem át ehhez hasonlót eddig, mert még soha sem volt rám bízva egy ilyen kiszolgáltatott, mindenkitől bepisilő kis lény, akire nekem kellett volna vigyázni. És én elvesztettem őt.
Nagyon megijedtem az érzéseimtől, hogy egy kis állat miatt még enni is alig bírtam, és a könny nem apadt ki a szememből, mosoly nem volt az arcomon, és az aggódás miatt nem tudtam másra gondolni, csak arra: mi lehet ezzel a kis elveszett, elesett állattal, aki ráadásul megsebesült.
Aznap, mikor Csipesz eltűnt, és én már vörösre sírtam a szemem, Andris aggódva jött oda és azt mondta, felolvasom neked a Spurgeon mai ígéretét. Ez az Ige volt, az aznapi: "A ti szomorúságotok örömre fordul"
Nem tudtam örülni neki, nem tudtam hinni benne, csak álomba sírtam magam. Aggódva lestem a kert hátsó bejáratát és az első ajtót, hátha valahol felbukkan a kis kutyánk, de semmi. Tudtam, hogy az én felelősségem volt az egész, de haragudtam Istenre, hogy Ő előre látta mi lesz, és mégis megengedte. Ezért később szégyelltem magam, s aztán bocsánatot kértem a lázadásomért, majd
inkább próbáltam megérteni Isten hangját. S ekkor történt a csoda.
Pénteken a munkából hazajövet is csak sírtam és úgy éreztem, a szomorúság megfojtja bennem a Lelket, ez ijesztő volt, de akkor hirtelen a Szentlélek azt az Igét jutatta eszembe, hogy: "elveszett, de megtaláltatott".
Hirtelen libabőrös lettem, és valamiféle öröm futott végig a testemen....ez nem sokáig tartott, mert féltem a reménykedést követő nagyobb fájdalomtól, és leállítottam az érzéseimet.
Másnap tudtam először hangosan imádkozni érte, és Isten kezébe tenni őt.
Ez szombat volt. Mással kezdtem foglalkozni, a gondolataimat elterelni, de azért akárhányszor elmentem a terasz előtt, mindig kinéztem, nem jött-e haza. (ami egyébként lehetetlennek tűnt, mert soha nem mentünk ki vele arra, tehát nem ismerhette arról a haza felé vezető utat.) 14 óra körül ismét kinéztem, és láttam, hogy bejött a kertbe!
Nem hittem a szememnek, alig hittem, hogy ez tényleg valóság, hogy ez a 7 hónapos kis kutya, aki 2 hónapja lakik csak nálunk, hazatalált!
Átéltem valamit abból a csodából, abból az örömből, amit Isten egy elveszett gyermeke hazatértekor élhet át!
Hálás vagyok ezért az egész tapasztalatért, minden bánatával együtt!
Persze Ciróka is nagyon örült!
Csipesz első reakciója az volt, hogy behúzott füllel és farokkal a házába rohant, félve, hogy kikap a történtek miatt, de amikor érezte az örömömet és látta a könnyeimet, kimerészkedett, és letelepedett Cirok kosarába, Cirok pedig az ölébe kuporodott!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)