Hadsereg az ablakod alatt

3 áhitat megírására kértek fel az Útjelző c. áhitatosfüzetek szerkesztői, amit igen nagy megtiszteltetésnek érzek. Aug. 31-éig kellett megírni az áhitatokat, melyeket végülis "2. nászutunkon" írtam meg. Izgalmas feladat volt! Végülis úgy néz ki, be is kerülnek a 2009-es Útjelzőbe, de itt is elolvashatjátok! Akkor íme az első áhitat, elején az igerésszel:

Zsolt. 3. (Dávid zsoltára, abból az időből, amikor fia, Absolon elől menekült.) 

Uram, mily sok ellenségem van, mily sokan támadnak rám! Sokan mondják rólam: Nem segít rajta Isten! (Szela.) De te, Uram, pajzsom vagy nekem, dicsőségem, aki fölemeled fejem. Hangosan kiáltok az Úrhoz, és ő meghallgat szent hegyén. (Szela.) Lefekszem, alszom és fölébredek, mert az Úr támogat engem. Nem félek a sok ezernyi néptől, amely körülvett engem. Állj mellém, Uram, szabadíts meg, Istenem! Hiszen te vered arcul minden ellenségemet, kitördeled a bűnösök fogait! Az Úrtól jön a szabadítás. 

Legyen áldásod népeden! (Szela.)

Dávid vagy. Zsoltáros, aki dalokba foglalod szenvedélyes imáid szerető Istenednek. Hős, aki pásztorfiúként egy kis kődarabbal terítetted le az ellenség hatalmas izomkolosszusát. Harcos, aki kivívtad katonatársaid tiszteletét, sőt mi több, rajongását. Vonzó férfi, aki néped lányainak és asszonyainak titkos álma voltál. Király lettél, népszerű uralkodó. 

Aztán fordult a kocka. Az évek múlásával megöregedtél. Először a nép fellángoló rajongását vesztetted el, utána tiszteletét, majd bizalmát. Végül bekövetkezett, amire soha nem számítottál: saját tróntermedből, királyi palotádból futva kellett menekülnöd a népet maga oldalára csábító fiad, Absolon elől. (2Sám. 15-17) Most mahanaimi hadiszállásod hátsó szobájának sötét falai között egy mécses világánál reszketsz, mert tudod: az ellenség talán már holnap átgázol kicsiny seregeden, és megalázva gyilkol le téged, aki már csak árnyéka vagy az egykori hősnek, harcosnak, férfinak, és királynak. Már csak egy maradt...a zsoltáros. Térdeidre borulva sírsz fel az Úrhoz.

Durva. Mit kezdhetnél ezzel ma, amikor veled semmi ilyesmi nem történik? Semmiféle ellenség, semmi háborúsdi, se trón, se menekülés. Semmi ennyire durva. Vagy mégis? Nem, nem arra gondolok, hogy fegyveres alakulatok veszik körül a lakótelepi lakást vagy családi házat, amelyben laksz… A lelkedet azonban körülveszi, és kétségbeejtően szorongatja olykor hol a Félelem Hada, hol a Kísértés Serege, hol a Vádlás Zsoldoscsapata, hogy lerombolja  gondolkodásodat, érzelemvilágodat, és egészségedet… hogy végül elpusztítson. Elég durva.

De van egy biztos menedékhely, egy zúg, egy mécses, és van Egy, aki maradt, aki biztosan ott maradt, és veled virraszt. Kiálts hozzá hangosan, mert meghallgat. Pajzsod lesz ellenük, mert Róla visszapattan a félelem, a vádlás és a kísértés katonáinak minden mérgezett nyila.

És arcul veri őket, hogy szem elől tévesszenek, és egymásnak esve távozzanak előled a félelem, a vádlás és a kísértés tajtékzó seregei.

És még fogaikat is kitördeli, hogy ne tudjanak feltáplálva magukat újratámadni és még nagyobb erőkkel lerohanni a félelem, a vádlás és a kísértés szívós zsoldoscsapatai.

Néhány nap múlva hírvivő érkezik hozzád, és messziről kiáltja a jó hírt: vereséget szenvedett az ellenség túlerőben lévő hadserege… (2Sám. 18)